Tiszta aszfalt: kizárólag szmoggenerátoroknak

A miskolci hófrász képekben

Havat hozott Miskolc városára 2017 januárja, mégpedig nem is keveset.

Már csak az a kérdés, hogy elvinni ki fogja a havat a közterületekről.

A Kerékpáros Miskolc Egyesület posztjában nemcsak a véleményeteket kérdezzük a téli bringautakról (köszönjük azoknak, akik már kitöltötték!), hanem arra is kértünk benneteket, küldjetek nekünk fotókat a hófrászról.

Következzenek a beküldött képek, a fotósoknak innen is köszi.

Kezdjük mindjárt az Andorral, a miskolci bringások legfontosabb sztrádájával. Csak szólunk, ezek a képek január 27-én (!) készültek.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Andor utca, Brigád utca 01.31-i utak állapota 16 nappal a havazás után. (köszönjük S. Györgynek a képeket):

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Ha már az Andoron át eljutottunk a belvárosba (de hogy?), nézzük, ott mi a pálya:

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Könyves Kálmán utcai gyöngyszem:

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Végül: a kerékpárút kezdete a Tiszai pályaudvarnál, január 17-én és 21-én.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Képeiteket továbbra is várjuk!

Eredményt sajnos már most is tudunk hirdetni.

Miskolcon a hóeltakarítás sorrendje:
1.
2.
3.
4.
5.
6. Autó.
7. Autó.
8. Autó.
9. Autóparkoló.
10. Autó.
11. Autóparkoló.

23. Gyalogos.
24. Autóparkoló.

29. Gyalogos.

3953. Kerékpáros.

128369547. Kerékpáros átvezetés.

Az eredmény tehát, hogy még az is visszaül az autóba, aki egyébként — ha meglennének a minimális feltételek — kerékpárral közlekedne.
Szmoggenerátor level 100.
Biztos, hogy jól van ez így?

Hozzászólás